“Lehel úti Óvoda Gyermekeiért” Alapítvány
A “Lehel úti Óvoda Gyermekeiért” Alapítványt 2011-ben hozták létre lelkes szülők és óvodapedagógusok.
Az alapítvány célja:
A Lehel úti óvodába járó gyermekek óvodai nevelésének támogatása, külsős támogatók bevonása.
Az alapítvány feladata:
Az alapítvány feladatául tűzte ki játékok beszerzését, a környezet megismertetését a gyerekekkel.
Az alapítvány eddig elért eredményei:
Az elmúlt évek alatt az óvoda udvarát sok szép játékkal bővítettük támogatóink segítségével.
Így sikerült házikókat, fészekhintát, hajót vásárolnunk a gyerekeknek.
Pályázatok segítségével már több alkalommal is sikerült minden kisgyermeknek hátizsákot ajándékozni.
Rendezvények lebonyolításában is sok segítséget nyújtottak a szülők az óvoda dolgozóinak.
Kuratórium elnöke: Fodor Ágnes
Kuratóriumi tagok: Bódis Edina Ágnes
Godáné Bagi Mariann
Kovács Zoltánné Lajos Krisztina
Radnainé Horváth Anett
Alapítvány adószáma: 18215151-1-16
Alapítvány számlaszáma: 69400111-10113536
Köszönjük az eddigi támogatásokat mindenkinek, aki valamilyen formába hozzájárult az alapítvány munkájához.
Szeretnénk még sok ötletet megvalósítani, amivel a gyerekek nevelését, fejlesztését segíteni szeretnénk.
Kérjük támogassa a “Lehel úti Óvoda Gyermekeiért” Alapítványt céljaink elérésében.